A Selye János diáklabor-hálózat kiépítése a Siófoki Perczel Mór Gimnáziumban
A Maqyarországi Diáklaborok Egyesülete mint konzorciumi tag a konzorciumvezetővel, az Express Innovation Agency VMV Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársasággal közösen projektet indított a diáklabor-hálózat fejlesztésére. A projekt célja a diáklaboroknak innovációösztönző és tudományos életpályára felkészítő központokként való megerősítése. Iskolánk további három intézménnyel együtt a „Selye János diáklaborok a Dél-Dunántúli régióban” konzorciumban kapott helyett egy sikeresen elnyert pályázat keretén belül.
A diáklaborokról
A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma 2014 óta működteti az Inczédy Dénes Természettudományos Laboratóriumot. A gimnázium Minősített Tehetségpont, Örökös Ökoiskola, valamint a Nemzeti Tudósképző Akadémia országos és regionális képzési központjaként is működik. A kétfelé választható 40 fős laboratóriumhoz előkésztő, tanári helyiség és vegyszerraktár is tartozik. Rendszeres szakmai kapcsolatot tart fenn a Pécsi Tudományegyetem Orvosi és Természettudományi Karával.
A PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma Minősített Tehetséggondozó Műhely, Európai Tehetségpont, az UNESCO Társult Iskolája, ökoiskola, energiahatékony intézmény. A labor 2014 óta fogadja az iskola diákjain kívül a környék általános iskoláinak és középfokú intézményeinek tanárait és diákjait. Itt két egyenként húszfős diáklabor működik, amely egy előkészítővel és egy tanári szobával rendelkezik. Rendszeres kapcsolatot tart fenn a Pécsi Tudományegyetemmel, azon belül a Szentágothai Kutatóközponttal, valamint a Természettudományi Karral.
A Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium Kontra József Természettudományos Laboratóriuma tizenegyedikként jött létre az országban, 2012 óta fogadja a diákokat. A két laborhelyiségből álló laboratórium 36 fő befogadására alkalmas, melyhez előkészítő helyiség, tanári szoba és vegyszerraktár is tartozik. A gimnázium akkreditált Tehetségpont, a Nemzeti Tudósképző Akadémia regionális képzési központja, amely az egész régióból fogadja a természettudományok iránt érdeklődő általános iskolás és középiskolás diákokat.
A Siófoki Perczel Mór Gimnázium és Kollégium „Csodálatos Természet” Természettudományi Laboratóriuma két összenyitható teremmel, előkészítő helyiséggel, tanári szobával és a diákok részére öltöző-várakozó helyiséggel rendelkezik. A Siófoki járáshoz tartozó tizenkét általános iskola tanulói számára szervez foglalkozásokat az „Egy csepp folyadék a Balaton tükrében” témakörhöz kapcsolódóan.
A projektben vállalt szerepek
A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma intézményében működő Inczédy Dénes Természettudományos Laboratórium évi 500 tanórát tart, valamint a konzorciumvezetői feladatokat is ellátja.
A PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma, valamint a Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium az „A” konstrukcióban 300 tanóra, a Siófoki Perczel Mór Gimnázium és Kollégium pedig 100 tanóra megtartását vállalta a pályázat keretein belül évente.
Mind a négy laboratórium feladatkörében szerepel az egyéni és csoportos foglalkozások megtartása, kis és nagy értékű eszközök beszerzése, a kutatói életpálya népszerűsítése, nyitott laborprogramok megvalósítása és az infrastruktúra fejlesztése is.